Az olajcsere egy nagyon fontos része az autó rendszeres szervizeltetésének, karbantartásának.

Sokan mégis úgy vannak az olajcserével, hogy jó az autóba a legolcsóbb olaj, és majd otthon megoldják, lecserélik az olajat, meg az olajszűrőt, aztán jó lesz úgy megint egy jó darabig. Természetesen ennek a pénzspórolás az oka, de egyáltalán nem biztos, hogy ezzel az autónak is jót tesznek. Azt is figyelembe lehet venni, hogy ma már a szervízekben vannak olyan olajcsere akciók is, ahol olcsóbban lecserélik az olajat, mint amennyiért csak az olajhoz hozzájutnának a boltokban. Azokat a szempontokat is érdemes megvizsgálni, amelyek megmutatják, hogy mennyire fontos egy autó számára az olajcsere, és a minőségi termékekből elvégzett munka. Tehát nézzük meg, miért nem szabad spórolni az olajcserén. Az olaj nem változik meg kémiailag, vagyis nem savasodik el, aminek köszönhetően nem mennek tönkre, nem korrodálódnak a csapágyak, ezen kívül az olaj nem veszít túl sokat a kenéséből, a viszkozitásából sem. A szelepfedélen nem rakódik ki a szennyezett olaj, persze ha jól rá van húzva, a motor nem lesz számottevően hangosabb, a kopóalkatrészek épek maradnak, így nem kell motort cserélni az autóban, vagy akár rosszabb esetben venni emiatt egy másik autót. Természetesen a pénz is fontos, hiszen a rendszeres olajcsere és a hozzá tartozó szűrőcsere még mindig lényegesen olcsóbb, mint a különböző meghibásodott, tönkrement alkatrészek cseréje, és persze az egyik legfontosabb szempont, a biztonság, amelyet egy rendszeresen karbantartott motorral nem csak a saját és az utasai, hanem minden a közlekedésben részt vevő személy számára garantálja a biztonságot, ebből a szempontból. Ezen kívül pedig, ha nem a szabályokat betartva végzik, végeztetik az olajcseréket, jó esetben is több tízezer kilométerrel megrövidíthetik a motor hibátlan működésének az élettartamát, rosszabb esetben egy idő után több 100 ezer forintos szerelési költségbe is belefuthatnak, és egy totálkár sem lehetetlen extrémebb esetekben. Ezen kívül még visszatartó erő lehet, hogyha valakit a környezetvédelmi szabályok be nem tartása közben olajcserén kapnak, azt többszáz ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatnak. Röviden és tömören megfogalmazva, az olajcsere akkor kerül a legkevesebbe, ha jó minőségű olaj kerül az autó motorjába és jó minőségű olajszűrővel helyettesítik az elhasználódottat. Tehát mielőtt spórolnának egy kis pénzt az olajcserén, előtte ezeket a szempontokat vegyék figyelembe. 

Az olajcsere árak országszerte változók.

Természetesen autómárkától is függenek, hogy mennyit kell fizetni egy olajcseréért. Ezt nem lehet általánosan minden autóra egyöntetűen kijelenteni, még egyforma autómárkák esetében is vannak kisebb-nagyobb eltérések a szervizek árai között. Nem árt előre tájékozódni, amennyiben felhívják és megadják az autójuk adatait egy-két szerviznek, biztosan kapnak egy árajánlatot, és akkor kiválaszthatják a számukra árfekvésben legkedvezőbbet. Ahogy említettem a motorolaj minősége fontos, ebből kifolyólag is lehetnek például nagyobb különbségek egy olajcsere esetében. A teljesen szintetikus motorolajok magasabb minőséget képviselnek, így az áruk is magasabb, ez is lehet egy ok, amiért többe kerül egy olajcsere. Átlagosan egy normál autó esetében 12-20 ezer forint között megáll az olajcsere, persze az olaj minősége ezt emelheti. Általában egy olajcsere alkalmával nagyságrendileg 4 liter olaj kerül betöltésre, és egy 5 literes flakont szoktak ajánlani, hogy esetleges rátöltés alkalmával maradjon még egy liter a csomagtartóban, a biztonság kedvéért.

Nézzünk egy körülbelüli példát olajcsere árakra.

Ha veszünk alapul egy olyan benzines kisautót, amelynek a motorjának az űrtartalma 1 liter, akkor a motorolaj ára alsó hangon, nagyságrendileg 8–9 ezer forint lesz, 2 ezer forintból biztosan kijön az olajszűrő, esetleg plusz egy csavaralátét, a szerviz munkadíja változó, mondjuk 4 ezerrel számolva, ha más szerelési költség nem merül fel, akkor 14–15 ezer forintból megvolt az olajcsere. Ma már sok esetben levegőszűrőt, vagy pollenszűrőt is szoktak cserélni egy olajcsere alkalmával. Kivételes esetekben még alkalmanként a benzinszűrőt is lecseréltetik. 

A középkategóriás vagy a dízel autók esetében is egy olajcserének a komplett költsége az olaj minőségétől függően változik. Egy alap olajcsere nagyjából 20 – 25 ezer forintból ki tud jönni, nagyobb teljesítményű autókban 30 ezer forint költség alatt megoldható, egy normál motorolajjal. Természetesen ezekben az autókban is érdemes megfontolni azt a pár tízezer forinttal nagyobb költséget, amelyet a motorolaj minőségének a kiválasztásakor megtehetnek az autó élettartamának a meghosszabbítása érdekében. Így akár egy nagyobb teljesítményű autó esetében százezer forintos nagyságrendű olajcsere is előfordulhat. Persze azt nem mindenki teheti meg anyagilag, hogy az autójába csak a motorolajért fizessen több tízezer forintot, de ez mindenkinek a saját pénztárcájára van bízva. Akadnak olyan autók is, amelyeknél jóval magasabb az olajcsere költsége, persze az autó sem egy-két millió forintot ér. Olvashatnak olyan cikket is, hogy egy Bugatti Veyron-ba közel 5 millió forintért cserélnek olajat és szűrőt, de ez nem igazán a magyar autósok és a magyar szervizek gondja.

Országszerte több, különböző szervízben kínálnak ma már különböző akciókat, éppen ezért érdemes először szétnézni a kínálatban. Olyan akcióval is találkoztam, ahol például ingyen lecserélik a motorolajat, de azért ez nagyon ritka. Minden szerviz más akciókkal kedveskedik a vevőinek. Mielőtt olajcserére viszik az autójukat, mindenképpen tájékozódjanak a közelükben lévő szervizeknél, hogy milyen árakkal és szolgáltatásokkal dolgoznak.